JEGYZŐKÖNYV
A 2015. december19-én tartott rendkívüli közgyűlésről
Tisztelt Közgyűlés! Megkezdjük a 2015. évi rendkívüli közgyűlésünket. Az egyesület tagszáma 2015-ben 96 fő, a jelenléti ív alapján 36 fő van jelen a közgyűlésen, ezért a 900-kor kezdődött közgyűlés nem volt határozatképes. Ezért ugyanezen a napon, helyen, ugyanezen napirendi pontokkal 0930-kor ismételt közgyűlést tartunk. Az újbóli összehívott közgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes.
A jegyzőkönyvvezető Ködbaum József. A közgyűlésről hangfelvétel készül. Jegyzőkönyv hitelesítésére felkérem Tóth Kálmánt és Raposa Csabát ( a felkérést mindketten elfogadták). Az egyesület vezetősége postázta minden tagjának a meghívót, amely tartalmazza a napirendi pontokat és a jelöléshez szükséges elérhetőségeket. Kérem, szavazzák meg a meghívóban foglaltakat!
Napirendi pontok:
A közgyűlés egyhangúlag elfogadta a napirendi pontokat, és a jegyzőkönyv hitelesítők személyét.
2; Kutasi Iván ( elnök )
A szomszéd Lesence horgászegyesület elnökének,- Puskás István Úr - köszöntése.
Fülöp József elhunyt horgásztársunkról történő megemlékezés.
Megválasztásomkor két alapvető célt tűztem ki magam elé:
Az első pontban rögzített célt maradéktalanul sikerült megvalósítani. A felügyeleti szervekkel a kapcsolatunk kiegyensúlyozott, nemcsak a BBHSZ ismeri az egyesületet, hanem egyéb szervek is. Elsők között vezettük be a SZÁK programot, nagyon jó eredménnyel. Külön köszönetet mondok ezért Majer Évának. Elsők közt készítettük el az alapszabályt, ami még a mai nap is elég kevés egyesületnek van meg. Külön köszönet Ködbaum Józsefnek ezért a munkáért. .Kijavítottuk a horgásztanyánk tetejét, amiért köszönet Kiss Sándor gondnoknak. A teljes világítás modernizálva lett a tanyán. Nagyon nagy eredmény az, hogy a tanyának a bérleti szerződése 25 évre meg lett hosszabbítva.
Új helyen hajtjuk végre az irodai óráinkat, illetve a tanyán elkészült a sorompó.
Az egyesület anyagi helyzete stabil. Az OTP-ben két számlán jelentős összegek állnak rendelkezésünkre.( Lekötött betétünk 1 153 000-200 000Ft, Csónakkikötőre lekötött összeg 1 618 415Ft.).
A csónakkikötő ügye már a célegyenesbe van, a tervező egy dolgot kért, azt végrehajtottam, várjuk a pozitív fejleményeket.
Megcsináltuk a stéget, amit Én kezdetektől fogva elleneztem, mert előre láttam, hogy gond lesz a kiszedésével. Az élet engem igazolt, a stég még mindig a vízben van.
Az egységbe kovácsolás nem sikerült. Ez egy hosszabb elemzést igényelne. Egyes tagok különböző szituációkban azt csinálnak amit akarnak.
Végezetül megköszönöm minden tisztességes horgásznak a segítségét, aki segítette a munkámat. A lemondásom egészségügyi okokra vezethető vissza.
Az új elnök megválasztását követően a lehető legrövidebb időn belül jelentse a hatóságok ( NAV, Cégbíróság. ) fele a vezetőváltást.
Köszönöm azt, hogy a Bauxit Horgászegyesület elnöke lehettem, ezennel lemondok az elnöki tisztségemről.
Tisztelt Közgyűlés!
Mindenek előtt megköszönöm Kutasi Iván munkáját, és nagyon sajnálom azt, hogy keserűség hallatszott ki a szavaiból.
Jelölő bizottságot kell választanunk, akik összegyűjtik, majd ismertetik a tagság érkezett jelöléseit az elnök személyére. A meghívóban feltüntetésre került Tóth Tibor horgásztársunk telefonszáma illetve az én @ címem amire a jelölést a tagság megtehette a közgyűlés megkezdése előtt is.
Felkérem Tóth Tibort a jelölőbizottság elnöki posztjára, tagoknak Raposa Csabát, illetve Medvéssy Lajos horgásztársunkat.
Kérdezem a tagságot, hogy valakinek van e ellenjavaslata, valamelyik felkért személyével nem ért egyet? Megállapítom, hogy nincs.
Van e valakinek más javaslata? Megállapítom, hogy nincs.
Kérem a tagságot, hogy szavazzunk a jelölőbizottságról.
Megállapítom, hogy a jelenlévők 2fő tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül a jelölőbizottságot elfogadták.
Tartunk 10 perc szünetet, hogy a jelölőbizottság el tudja végezni a munkáját.
Kérdezem a jelölő bizottság vezetőjét, hogy kikre érkezet jelölés?
Tóth Tibor : kérdezem a jelenlévőket, hogy van e valakinek még javaslata? Megállapítom, hogy nincs újabb javaslat. Jelentem a közgyűlésnek, hogy az elnöki poszt betöltésére két személyre érkezett jelölés:
Kérdezem Somogyi Zsoltot, hogy a jelölést elfogadja e?
Somogyi Úr a jelölést nem fogadta el!
Tisztelt közgyűlés a jelölést köszönettel elfogadom!
Kérem a jelenlévőket, hogy szavazzanak, arról, hogy én legyek, vagy ne legyek az egyesület új elnöke!
Megállapítom, hogy a jelenlévők 3fő tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül arra szavaztak, hogy én legyek az egyesület új elnöke.
Köszönöm a bizalmat, igyekszem a későbbiek folyamán a munkámmal megköszönni a szavazataitokat!
5;Vegyes ügyek.
Javaslat érkezett arra, hogy a társadalmi munka megváltását 15 000Ft-ra kellene emelni, javasolta Eged József horgásztársunk. Az évi rendes közgyűlésen napirendre vesszük.
Kutasi Iván javasolja, hogy a különböző költségeket emelni szükséges, mert a kiadásaink meghaladják a bevételeket. Az évi rendes közgyűlésen napirendre vesszük.
Tóth Tibor horgásztársunk javasolja, hogy foglalkozzunk csak azokkal a kérdésekkel, amiért ez a közgyűlés összehívásra került.
Csula János horgásztársunk megköszönte a vezetőség, valamint Kutasi Iván munkáját, szigorítaná az ellenőrzéseket és szemléletváltozást szeretne a horgászok körében.
Még egyszer köszönöm a tagság bizalmát mindenkinek békés boldog Karácsonyt kívánok ezennel a közgyűlést bezárom!
Tapolca, 2015. december19-én.
Kutasi Iván Ködbaum József elnök
A jegyzőkönyvben leírtak a valóságnak megfefelnek:
Tóth Kálmán Raposa Csaba
jkv. hitelesítő jkv. hitelesítő
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Biatorbágy eladó lakás | Lakás eladó Biatorbágy lakóparkban
► Biatorbágy Lakás Eladó | Új építésű szuper lakás 61 nm + 55nm saját kert
biatorbagy-elado-lakas.hupont.hu
2. Bútor, bútorfestés, gyermekbútor, konyhabútor, egyedi bútor, stb.
► Olcsó bútorlap, bútorasztalos - bútorkészítés, szekrény - modern asztalok, fafaragás, beépített bútor ára, használt faipari gépek.
butor-lap.hupont.hu
3. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás
► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!
bevetelnoveles.hupont.hu
► Olcsó, de színvonalas szálláshely Fonyódon!
balatonnyaralas.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ
lomtalanit.hupont.hu
4. Martontenisz Sportegyesület 1934-2011
► A Martontenisz Sportegyesület oldala
martontenisz.hupont.hu
5. Szerelem diadalával foglalkozó oldal
► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi
maite-perroni-szandi.hupont.hu
6. Begonia
► Köszöntelek kedves látogató.Első honlapomat probálom elkészíteni ami remélem sikerülni fog.Ha tetszik latogassál még el hozzám.Sosem lesznek barátaid,ha hibátlan embereket keresel!
begonia.hupont.hu
7. Díszmadárbarátok Székesfehérvári Egyesülete (H18)
► A Fejér megyei Koronázó város egyetlen díszmadaras tömörülése havonkénti gyűlésekkel, meghívott előadókkal, kirándulásokkal
fehervarmadar.hupont.hu
► Itt mindenki talál magának jó hangulat jelet!És ha má itt vagy küld el egy pár barátodnak a cimét itt viola blogja:)Sztárok röl is halani fogsz eben a blogban de inkáb animáciok vanak meg glitterek
violahangulatjelei.hupont.hu
9. Galambok
► Ez az oldal a galambokról szól
galambok.hupont.hu
10. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock II., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves Olvasó! Ha véletlenül tévedtél erre, akkor is üdvözöllek, ha pedig az első kötet folytatását keresed, megtaláltad. Ez esetben duplán üdv néked! :-) Ide talán még csak annyit fűzök: Ez még mindig csak a kezdet, a végzet odébb van. Szép napot!
solverus-versek-ii.hupont.hu
► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.
anya-apa.hupont.hu
12. Lap-FölDI 3 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiharom.hupont.hu
13. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock VIII., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves Olvasó! "Az Álmok völgye" c. nyolcadik verseskötetem a második korszak első kötete. Bár írásai hangulatuk miatt továbbra sem állnának helyt egy humor-magazinban, mégis azt mondhatom, ezek az évek életem legboldogabb időszakát jelentik nekem.
solverus-versek-viii.hupont.hu
14. Hitel egyszerűen: jelzáloghitel, lakáshitel, lízing
► 28 bank ajánlata egy helyen. Hitel és lízing teljes körű ügyintézése.
hiteles.hupont.hu
15. Girls on the top
► A Girls on the top ennek az oldalnak a jelszava.Itt a leghíresebb angol ill.magyar színésznőkkel énekesnőkkel foglalkozunk
nessatisdale.hupont.hu
16. Micimackó és barátai igaz története, avagy a világ vége
► Ami az eredeti Micimackó-ba már nem fért bele... Az eljövendő évek legnagyobb filmsikerének sztoriját olvashatod, először és magyarul, forgatókönyvszerűen megírva! Könnyek és kacagás!
micimacko-igaz-tortenete.hupont.hu
► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145
villanyszakik.hupont.hu
18. Üvegáru Háztartási üvegáru Díszüveg Üvegkép, Üvegfestmény
► üvegváza, üvegtányér, üveg étkészlet, üvegpohár, üvegkép, üvegfestmény használati és díszüvegek e-mail:uvegaru@gmail.com
uvegaru.hupont.hu
19. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock X., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves Olvasó! Valóban"előfordultam" még jó pár helyen a lenti fölsoroláson kívül: Megismerkedtem a Schönstatti Családmozgalommal, részt vettem a Cursillo lelkiségi mozgalomban, még képviselőjelölt is voltam az "Isten, Haza és Család" zászlaja alatt.
solverus-versek-x.hupont.hu
20. (: ♥°♫•♥HeLO eVeRyBoDy●°♫•●♪ :)
► Sziasztok! Az oldalon rég nem volt frissítés,mert kicsit kinőttem a témából.De mindent meghagytam,nyugodtan nézelődjetek,találtok sok képet,infót a kedvenc tinisztárjainkról! :)
butterfly-stars.hupont.hu
► Rendelés a bn21uk@gmail.com e-mail-en. Az idei utolsó szállítás időpontja: december 15.
bn-uk.hupont.hu
► minden a bernikről :)
bernipasztor.hupont.hu
23. SMINK AMI RÓLAD SZÓL . . . sminktréning november 22.
► smink , sminktréning, 3d szempilla, szempillahosszabbítás, tű nélküli mezoterápia, kozmetikai kezelések
veronikasmink.hupont.hu
24. Szabó István Szeretet Szerelem Gondolatok Versekbe foglalt Érzések Érzelmek
► Ragaszkodás, gyengédség, önzetlen jóakaratban megnyilvánuló érzelem. Vágyban, odaadásban megnyilvánuló érzelem.
banatossziv.hupont.hu
25. Lovaglás
► Miért jó megtanulni lovagolni?
pircsike.hupont.hu
26. BABA RUHA
► Jóminőségű, szép, használt, stb, stb
elsoproba.hupont.hu
27. *PATIKA online PATIKA EGÉSZSÉGMEGŐRZÉS -BETEGSÉG MEGELŐZÉS TÜNETEK KEZELÉSE
► *ALLERGIA *GYULLADÁS *AGYVÉRZÉS *ASZTMA *BŐRBETEGSÉGEK *NÁTHA *SZÍV ÉS ÉRRENDSZER *ALZHEIMER KÓR *PARKINSON KÓR *ANYAJEGY *CANDIDA GOMBA *REFLUX *EPEKŐ *GYOMORFEKÉLY
patika.hupont.hu
28. Fa nyílászárók
► Cégünk vállalja fa nyílászárók, épület asztalos szerkezetek, lépcsők gyártását. Kizárólak tömör fából.
ablakpecs.hupont.hu
29. Miley Cyrus,Emily Osment,Jason Earles,Mitchel Musso,
► Itt mindent megtudhatsz a kedvenceidről:Miley Cyrusról,Emily Osmentről,Jason Earlesról és mindenkiről aki szerepel a Hannah Montanában!:)ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉs Most új sztárok a weblapon indul a JONAS őrület!!!:)Demi Lovato,Selena Gomez is itt lesz!
miley-ray-cyrus.hupont.hu
► MINŐSÉGI MUNKA ELÉRHETŐ ÁRON, GYORS PRAKTIKUS MEGOLDÁSOK, RUGALMASSÁG, MEGBIZHATOSÁG, GARANCIA
ponyva.hupont.hu
31. http://cegledikeptelensegek@blog.com
► Ezen a címen érhető el a letiltott anyag és a folytatás.
cegledikeptelensegek.hupont.hu
► Ez a weblap a Galactik Football című animével foglalkozik.
kedvencanime.hupont.hu
33. Farmerama promóciós kódok-ajándék kódok
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
farmerama-kodok.hupont.hu
34. GYERE, NÉZZ KÖRÜL ÉS HÍVD A BARÁTAIDAT IS!!!:D
► Mindig jól jöhet, ha tanács kéne!:)
korterem.hupont.hu
35. RAJZ
► Az oldalt rajzolás érdekében csinálom, hogy én is és ti is megmutassuk mennyit tudunk és bármilyen kérdésre megpróbálok válaszolni és ha van valamilyen munkátok amit megszeretnétek mutatni csak küldjétek el és felrakom! Jó szórakozást!!!
rajzklub.hupont.hu
36. ♥ღεïзஐVivi oldala ★ Gymnasticsஐεïзღ♥
► ★Az igazi győztesek azok, akik küzdenek és sohasem adják fel.★Életem egy küzdelem, hinni kell, hogy végtelen, célja van amit megér, nem adnám fel én semmiért.★Míly nagyszerű látni a célt magát, s el is érni, ha kell tűzön-vízen át.★
vivi-gymnastics.hupont.hu
37. A NETEN DOLGOZNI TUDNI KELL
► Napi több ezer látogató , napi több ezer potenciális vásárló , megrendelő !! DE HOGYAN ?????
egynetesmunka.hupont.hu
38. BioMania
► bio-, reform-, és gyógynövény üzlet
biomania.hupont.hu
39. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
benquist.hupont.hu
► Ezen a honlapon meg találhatsz mindent ami a cicákról szól.
cicakrolmindentudnivalo.hupont.hu
► Kiváló minőség, alacsony árak, folyamatosan frissülő árúkészlet minden korosztálynak, kultúrált kiszolgálás.
hasznalt-gyermekruha.hupont.hu
42. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
elj-tudatosan.hupont.hu
► AmerikaLand
bibliaikalandtabor.hupont.hu
44. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
games-infok.hupont.hu
45. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
ibelepesguide.hupont.hu
► ez az oldal a mcleod lanyai cimu sorozattal foglalkozik
mcleodlanyai.hupont.hu
► Online könyvesbolt
mozgokonyvesboltkormend.hupont.hu
48. BÚTORFESTÉS, FESTETT BÚTOROK
► " Tág a világ, mint az álom,mégis elfér egy virágon "
butorfestes.hupont.hu
49. kőműves,burkoló,festő,felujítás,építés
► Vállalok kőműves,burkoló,festőmunkát.Családiházak építését lakásfelujítást, tetőterek beépítését, giszkartonozást,Falazást, vakolást, betonozást, bontást . Természetesen kisebb munkákat is elvégzem. Budapesten és pest megyében. Tel. : 06 20 594 0260
felujitasepites.hupont.hu
50. SKata ajánlatai és egyéb nyalánkságok
► Üzleti lehetőségek, internetes munka, hálózatépítés, spórolás
skata-lehetosegei.hupont.hu
51. Katona Lajos Bútorasztalos mester
► Konyhabútorok, Irodabútorok, Falépcsők tervezése gyártása. Két évtizedes szakmai háttér. Rövid határidő, kedvező árak.
berwoodkft.hupont.hu
52. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock, avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves idetévedt Olvasó! Egy ideje belevágtam, hogy átnézzem, összerendezzem eddigi írásaimat, mivel nagyon úgy tűnik túl az 50-en, életem lassan elszalad. Ez a folyamat ma is tart, és csak remélni, tudom, hogy be is fejezem egyszer, amit elkezdtem.
solverus-versek.hupont.hu
53. Borsányi Andrea picibaba.hu, hajanalitikus szakértő
► Célom ezen a weboldalon is feltárni a hajzat nem mindennapi titkait.Hajanalitika kicsit másképp!
hajnakvalo.hupont.hu
54. Selena Gomez,Rajongói oldal!
► Ha nagy rajongója vagy Selena Gomeznek,akkor gyere és nézz szét,mert ez az oldal,akkor neked való! Jó szórakozást:Póti Vivien szerkesztő
eenenenene.hupont.hu
55. Ybl-okosságok az Ybl-ös hallgatóknak
► Segítség a ZH-khoz, megoldókulcs a nehezebb rajzfeladatokhoz, képanyag a vizsgákhoz.
ybl-okossagok.hupont.hu
56. Horselands-A lóbarátok honlapja!
► Itt pár rövidke leírást találhatsz a legnépszerűbb lovas PC-kről, néhány lovas játék, órarendek, hátterek, és még más lovakkal kapcsolatos témákat láthatsz!
horselands.hupont.hu
► ez a légimetö rajongok honlapja
hghghggghghg.hupont.hu
58. Épületrepedések zárása, süllyedések megállítása, sajtolt mikrocölöpözéssel
► Épület repedések összezárása, süllyedések megállítása, alapok, főfalsk és válaszfalak, födémek, padlók stabilizálása, visszaemelése , statikai szakértése, megerősítése és javítása, pinceszint süllyesztés szakaszos aláalapozással.
epuletrepedessullyedes.hupont.hu
59. Használt alkatrészek értékesítése!
► ÚJ HONLAPUNK: https://alkatreszbazar.webnode.hu/
alkatreszbazar.hupont.hu
60. Lakáskulcs és autókulcs másolása!
► Szombaton is nyitva!
kulcsmasolas.hupont.hu
61. FizioKözpont
► " A mozgás sok mindenre orvosság- de nincs olyan gyógyszer, amely a mozgást helyettesítené!"
gyogytornarendelo.hupont.hu
62. PRO PECTUS PREVENCIÓS ÉS TERÁPIÁS KÖZPONT
► Egyesületünk célja: A családok testi és lelki egészségének megőrzése, prevenció, terápia
propectus.hupont.hu
63. Rácz Ferenc Igazságügyi Közlekedési Műszaki Szakértő
► Biztosítási események: kárfelvétel, kárszakértés, balesetelemzés, gépjármű értékelés, baleseti helyszíni vizsgálatok professzionális végzése
traffic-expert.hupont.hu
64. HAJDÓ HANNA
► Legyen békés, szép napod, kedves látogató!Egy kislány, egy játék és a tehetség. Sakk. Anyag. Tér. Idő. Intuició. Logika. Figyelem. Szorgalom. Öröm.
hajdohanna.hupont.hu
65. Herbal-legal rc Megnyitott!!!
► Megnyitottunk!Oldalunk elsosorban növényi származékból készült utólag aromákkal kezelt füstölokkel foglalkozik!Az általunk forgalmazott füstölők nem tartalmaznak olyan anyagot, melyek kábítószerként vagy pszichoaktív anyagként minosülne.
herballegal.hupont.hu
66. EGYEDÜL JÉZUS: az Ut az Igazság és az Élet
► Az örök élethez sem vallási hagyományok követése, sem általunk mondott jó cselekedetek, sem tökéletes életvitel nem vezet az Atyához. EGYETLEN UT VEZET AZ ATTYÁHOZ JÉZUS KRISZTUS KERESZT ÁLDOZATA AMIT ÉRTED TETT !
pazman.hupont.hu
67. Taxi transzfer Liszt Ferenc reptérre Pest megyéből
► Pest megye taxi transzfere Liszt Ferenc repülőtérre
taxitranszfer.hupont.hu
► Köszönöm,hogy megtekinti honlapomat.Gyerek korom óta vagyok gyűjtője régi magyar bankjegyeknek és érméknek.Ezt a honlapot azért hoztam létre,hogy gyűjteményem bővíteni tudjam,ezért az eladásra kínált tételeimet szívesen cserélem is Önnel.
koronanumizmatika.hupont.hu
► A tengerpartot járó kisgyerek mindig talál a kavicsok közt egyet, mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lehet.
eskuvom.hupont.hu
► Összeszorul szívem, mikor nézem a képed, hiányzol, csak az emlékeimben élhetsz.
flegmaanyusszii.hupont.hu
71. RETROCELLI - Péter a retró gyűjtő!
► Igényes gyűjtő - privát oldala! KÖNYV, KÉPREGÉNY, ÉRMÉK, KITÜNTETÉSEK, KITŰZŐK, RÉGI ÉS ELEKTRONIKUS JÁTÉKOK - felvásárlása! ELADNA? KÜLDJÖN FOTÓT IDE: privatgyujto@gmail.com
peterantik.hupont.hu
► Minden lány egy kicsikét királylány, minden Fiú kicsit hős lovag. A Lány trónol Álomország trónján, a Fiú képzel kardot és lovat.♥
giiiirls.hupont.hu
73. • Schmalcz László pénzügyi tanácsadó Tel: 20/4925893
► Fizessen kevesebbet magasabb szolgáltatásért. Kevesebb hitel törlesztőrészlet,Megbízható gyors hitel,Jelzálog hitel,jobb lakásbiztosítás és magánnyugdíjpénztár! Életbiztosítások ...... Friss hírek kül és belföldről.
kevesebbert-tobbet.hupont.hu
► Mondjon igent az Avon-ra!
avonszkati.hupont.hu
75. *-* Idézetek~Képek :] És még sok más!
► Üdv! Itt mindent megtalálsz,amire vágysz! :3 Nézz szét,és érezd jól magad! :D
babaidezetekxd.hupont.hu